Dátum: 2008. június

Sztív beszámolója

2008-at írunk. A Yamaha éppen 25 éve adta ki a mára legendává vált Xt 600z Ténéré típusú kalandor motorját. Néhány fanatikus rajongó és az ezen emberekből álló klub elhatározta, hogy méltóképpen meg szeretné ünnepelni ezt a negyed százados történelmet.

Ha az elején szeretném elkezdeni akkor úgy kezdeném, hogy a 2007-es első Ténéré találkozón itt az országban jelen volt és mondhatom a Magyar csapatot a szívébe zárta Gerke Jordens a Belga Yamaha Ténéré Klub (megszűnt) oszlopos tagja. Én azóta folyamatosan tartom a kapcsolatot vele és ezáltal jutott a tudomásomra a 25 éves jubileumi buli.

A találkozó előtti hétvégén vasárnap indult útra a kis csapat név szerint: Laci és Zoli Makóról jómagammal, továbbá Szabó Laci (Szalix) és Matuz Henrik (Henro) Budapestről. A találkozó a Szlovéniai Bled meseszép tava melletti szálláshelyen kellett, hogy megtörténjen. A szálláshelyeket előre lefixáltam magamban, de ez később hibásnak bizonyult mivel haladni sokkal lassabban sikerült, mint terveztem :(

Szlovénia gyönyörű, mindenkinek ajánlom, ha csak két napja van, akkor is csodálatos tájakon haladhat végig. Este 7 órára értünk a majd 700km-es etap végén a helyi camping-be. Itt kiderült, hogy Laci és Henrik néhány perccel előzött meg minket. Sátorverés, azután a helyi vendéglőben néhány korsó sör elfogyasztása következett. Maga a camping nálam tíz pontból tízes!

Másnap korán reggel indultunk a következő etapra ami "már" Svájc lett volna. Kis eltévedés után, mivel GPS-szel tájékozódtunk, estefelé sikerült az olaszországi(!) Cortina D'amprezzo városáig jutnunk. Rengeteg hágó, szerpentin után a lakókocsikkal teli kempingben fogyasztottuk el a helyben vásárolt vacsoránkat, vagy a jó hazai pacal konzervet.

Reggel, elhatározva hogy behozzuk lemaradásunkat indultunk útnak. Az előre tervezett útvonal felborult és egy más határátkelőhöz közelítve keltünk át a Svájciak országába. Egy nagyon ódon kis városon keltünk át Svájcba, egyszerűen gyönyörű volt a régi épületeivel és macskakövével.

Egy kicsi városka kempingjében hajtottuk álomra fejünket a harmadik éjszakán. Előtte a helyi étkezdében elfogyasztott vacsoránál nagy röhögések kíséretében lazítottunk le. Én egy "gulás" nevezetű levest ettem, ami tiszta konzerv ízű volt, ugyanis a boltban lehetett kapni a konzervet fele annyiért. :)

Szerda reggel nekiindultunk, hogy átszeljük ezt a kicsi országot. Elmondhatatlan szép tájakon motoroztunk át meg megállva egy-egy kávézónál vagy hágónál. A Furka hágón elindultunk felfelé, ugyan gyanúsan néptelen volt a hágó, de mi csak mentünk. Azután a 2 200 méter körül lezárt sorompónál visszafordultunk, mivel két nap múlva nyitották meg a forgalom előtt.

Estefelé értünk Franciaország területére. A határőrök itt sem nagyon foglalkoztak velünk. A határtól nem messze lévő Altkirch városkájában ütöttük fel sátrainkat, megjegyzem itt 5 euró volt a díj, míg máshol 7-8 euró volt a taksa. A második legkulturáltabb camping volt ez.

A csütörtöki nap szétváltak útjaink ugyanis én bevállaltam a La Manche csatornát pusztán kíváncsiságból :)

A csapat estére egy Provins nevű kisvárosban a Hotel Formule1 szálló hálózat egyik szobájában töltötte az éjszakát.

Jómagam átszelve az országot, áthaladva Montmiral városán (Jöttünk, láttunk, visszamennénk c. film grófja volt e város ura) este 10 órára értem a tenger partjára St. Valery közelében. Az éjszakát a tenger moraját hallgatva töltöttem hálózsákomban a kavicsos parton. Reggel korán elindultam, 5 felé már a motoron robogtam Párizs felé.
Délelőtt 11 felé értem a fővárosba.

Hatalmas forgalom, szokatlan utcakép (franciás), és persze a motor megpakolva szélessége dobozokkal kb. 110. Így elég nehéz a forgalomban rugalmasan haladni. De nem itt!!! Mindenki előzékeny a másikkal, legyen autós, motoros, biciklis vagy gyalogos!!!! Ez furcsa volt nekem mint a magyar (...a jó ku...a anyádat...) stílushoz szokott közlekedőnek. Ezt egyébként kivétel nélkül elmondhatom az összes országra ahol áthaladtunk.

Párizs gyönyörű. Amikor a sok kávézóban üldögélő emberekre néz az ember, akkor sajnálja, hogy ő nem tud ebben a dimenzióban élni.

Telefonon megbeszéltük a fiúkkal, akik vonattal bejöttek a fővárosba, hogy találkozunk az Eiffel toronynál. Meg kell említenem, hogy többször előfordult, hogy vagy egy motoros jött mellém, vagy egy bicajos idős úr a lámpánál, vagy egyszerűen csak rám dudáltak és elismerően a nagy ujjuk felemelésével nyugtázták a legendás Párizs-Dakar fazonú motoromat, gondolom nosztalgiával gondolva vissza a 80'-as évek kalandos Rally-jára. A torony tövében találkozva a csapattal megegyeztünk a délutáni újraegyesülésben.

Estefelé már újra együtt vágtunk neki az útnak immáron Mothern felé. Este 11 felé úgy döntöttem Zolival, hogy mi éjszakára letáborozunk valahol és csak reggel folytatjuk az utat. A többiek tovább mentek és hajnal 4 felé megérkeztek a találkozó helyszínére. Mi másnap kényelmesen ámde szakadó esőben indultunk utánuk. Az idő később kivirult és 1 óra felé értünk a motorosokkal teli cross pálya mellé.

Gerke, Detlev, Alouis, Dirk már vártak bennünket mindegyiken a Magyar Ténéré Klub pólója volt. Mit tagadjam ez nagyon jól esett nekem, de szerintem mindannyiunknak.

A nap beszélgetéssel ismerkedéssel és tesztmotorozással telt. Franco Picco, volt Dakar-menő mutatta be az új Ténéré-t a crosspályán. Itt egyébként bárki motorozhatott. Este tombola és beszélgetés. Ketten is nyertünk ajándékot!

Másnap folytatódott a barátkozás és délben elindultunk hazafelé. Németországon át folytatódott a túra. A Fekete Erdőn át - ami egy csodálatos vidék ismét - jutottunk el a Duna forráshoz. Innen hazafelé Ausztriának vettük az irányt. Az éjszaka viszont még Németországain ért bennünket, ahol egy erdőben vad kempingeztünk.

Reggel az osztrák határhoz érve ismét elválltak utjaink ugyanis én a magam részéről megunva az autópályát Graz felé vettem az irányt. Ausztria megint megérne egy nagy utat, vagy többet is talán. A többiek pályáztak, és kb. 11 felé értek haza. Én hajnal 1 felé kb. 1200km napi táv után hullafáradtan dőltem a saját ágyamba.

Összefoglalva szerintem egy nagyon jó és élményekben gazdag túrát tettünk a nyugati Európában. Megismertünk sok embert, akik ugyanúgy elkötelezettek a típussal szemben, mint mi. Az a kb. 500 Ténéré tulajdonos, aki képviselte magát ezen a találkozón szerintem igen mély nyomot hagyott mindenkiben. Remélem, a jövőben ismét képviselhetjük a klubot valamelyik hasonló rendezvényen.

<< vissza